Ez egy rövid poszt lesz, mert amiről hosszasan lehet írni, azt már hetekkel ezelőtt bepötyögtem: teljesítményadatokért, leírásokért olvassátok el az első tesztet, most kizárólag arról írok, hogy együtt lehet-e élni az Apple valaha volt legkisebb laptopjával, a 11,6 colos Airrel.

Röviden: együtt, méghozzá boldogan.

A gépet egy hét tesztelésre kértem el az Apple-től, mert tényleg kíváncsi voltam rá, hogy képes lesz-e helyettesíteni a 13,3 colos Prómat. Éppen ezért a gépemet félreraktam és csak akkor vettem elő, ha nem volt más megoldás: például kellett egy fotó, esetleg egy videó róla, a munkatársam viszont az Airt lett.

Elsőként az akkuidőt vizsgáltam, mert a gép elvileg pont addig bírja, mint a Próm, gyakorlatilag jóval tovább. Maximumra állított fényerővel és bekapcsolt wifivel simán elment 6,5 órán keresztül az apró Air, miközben az enyém jó ha négy órát bír hasonló beállítások mellett. Wifi nélkül hét óra fölé is eljutottam, és egyszer felére vett fényerővel, wifi nélkül 8 óra 20 percen keresztül használtam jegyzetelésre a gépet, ami döbbenetes.

Főleg, hogy a teljesítményt csak nagy ritkán éreztem kevésnek: az apróság szinte minden körülmények közt helyt állt, az ssd-nek hála villámgyorsan indulnak el a programok, minden fürgén reagál, csak néha éreztem lassabbnak a gépet, mint a Prómat, pedig abban nyolcvan százalékkal magasabb órajelen fut a Core 2-es. Egy hét alatt csak két alkalommal tűnt kevésnek a teljesítmény: a hd-felbontású flashvideók lejátszása már megakasztotta a gépet (a sima hd-t gond nélkül lenyomja), és amikor nagyon sok ablakom volt nyitva, szaggatottá vált az Exposé, pedig ilyen évek óta nem láttam Macen.

Az usb elrendezése szuper, a többi Macbookban ugye egymás mellett vannak a bemenetek, így ha az egyikbe valami kövéret dugunk, használhatatlanná válik a másik, az Air viszont mindig boldogan várta a behatoló tárgyakat, mindkét oldalról.

A billentyűzet tökéletesen használható, fél óra után már gond nélkül ment a vakon gépelés, nem csoda, ez a rész pont akkora, mint a 13-as, 15-ös vagy 17-es Prón. Csak az Enter zavart, de az mindegyik európai gépen ostobán vékonynak tűnik, az amerikai, széles, alacsony Entert szerintem sokkal kevesebbszer lehetett félreütni.

A munka közben már csak egy apróság zavart: nem lehetett eléggé szétnyitni a gépet, nem mindig volt kényelmes a kijelző és a billentyűzet egymáshoz viszonyított helyzete, jó lenne, ha ezen még tudnának finomítani egy kicsit.

Ezt leszámítva azonban a kicsi Air tökéletes munkagép, sem a szerkesztés, sem a szövegírás, sem a netezés, sem az egyszerűbb kikapcsolódások nem okoztak gondot a gépen. Voltak ugyan kétségeim, de utóbb azt mondom, hogy az Apple tényleg a tökéletes subnotebookot rakta le az asztalra, amihez nincs nagyon hasonló a piacon. Ilyen formát egyik gyártó sem készít, az OS X tökéletesen egybeforr a hardverrel, a teljesítmény rendben van, az üzemidő jó, sunáznám.

És csak egy példa az érzetekre, amiket a gépnek köszönhetek: az Air használata után a Próm, a könnyű, elegáns Próm egy orrszarvúnak tűnt, egyszerűen a kanyarban sincs a 11,6-os gép obszcén módon hajlékony vonalaihoz képest. És a kijelző is kiábrándító volt: 1280x800 pixel 13,3 colon sokkal kevesebb, mint 1366x768 pixel 11,6 colon, éppen ezért a Pro idejét múltnak, ódivatúnak, csúnyábbnak tűnt az Air után.

Összesen talán két komolyabb észrevételem van, ha ezeket kijavítják az 2.0-ás 11,6-os Airre, akkor tényleg hibátlan lesz a gép: a billentyűzetvilágítás nagyon hiányzik belőle, és bírjon már bekerülni a házba egy 3G-s csip, mert mégiscsak méltatlan mindenféle modemeket tömködni a finom vonalú házba.