Tegnap megkezdődött az, amit az utókor Nagy iOS 4.2 nyomkodás napjának nevez majd el, az eseményt kísérte a Hová a francba tűntek el a zenéim és a Fogom-e használni a Find my iPhone funkciót kérdéskör megválaszolása.

Én is letöltöttem az iPhone 4-esemre a cuccot (erre kétszer akkora méretű az update, nyilván a nagyobb felbontás miatt), és az első, amit észrevettem, a diktafon alkalmazás ikonjának új pofája volt. Eléggé elnagyolt, telibekék dizájnt kapott, rettenetesen elüt a többi, részletgazdag ikontól, ehhez megint kár volt nyúlni. De hát ez csak egy ikon, vannak itt fontosabb dolgok is, de legalábbis ugyanolyan fontosak.

Például, hogy működik a Find my iPhone szolgáltatás ingyen a negyedik generációs iPhone-nál és touchnál, valamint iPadnél. Ez úgy működik, hogy a Beállításoknál a felhasználói fiókok között létrehozunk egy MobileMe fiókot, itt bejelentkezünk az Apple ID-nkkel, és már hozzá is férünk böngészőből a térképhez. Itt ugyancsak az Apple ID-vel lépünk be. Ezután lesmirglizhetjük távolról a készülék tartalmát, beállíthatunk egy passcode-ot, vagy kírhatunk egy üzenetet a kijelzőre.

Először - sokakhoz hasonlóan - én is sokat kerestem a safaris keresést, egy új gombot képzeltem el, pedig a Google szövegmezőjéből mőködik, a keresési találatokat két részre bontották a legördülő menűben.

Ami nekem még hasznos, hogy egyszerre több képet lehet emailezni, ehhez először nyomjuk meg a jobb felső sraokban található küldés gombot, pipáljuk a képeket, és mehet a megosztás emailen vagy mms-en. update: mint kiderült, ez csak nekem új, már régóta megvan ez a funkció

Ahogy kapcsolgattam, azt vettem észre, hogy a kapcsolók átváltásának dizájnját is újrarajzolták. Az iPodba lépve a zenéimet és videóimat nem találtam, pedig az iTunes szerint ott voltak, ez a probléma gyorsan megoldódott egy gyors szinkronizálással.

A legdurvább ficsör persze a rengeteg új sms-hang, amik egyébként iPhone 3G-re nem érkeztek meg. Bővült a letiltható funkciók listája, a Youtube programban lehet hozzászólni a videóhoz (vagy értékelni), a jegyzetben állíthatjuk a betűtipust. A nyomtatás állítólag működik, a gomb legalábbis ott van, akinek van megfelelő vagy hálózatba kapcsolt nyomtatója, mesélje el, milyen érzés.

A frissítéssel egy időben az Apple update-elte az iPades iWorköt a multitasking és az AirPrint supporttal. Ez utóbbi egyébként egyelőre mindössze 11 nyomtatót ajánl fel, de Steve Jobs egy újabb levele szerint sokkal több jön még, a driver nélküli nyomtatás felé ez csak a kezdet.

A frissítés állítólag - a Gold Masterről felvett korábbi videó szerint - gyorsabbá teszi az iPhone 3G-t, ezt egy olvasó cáfolta kommentben tegnap. Telepítettem 3G-re is a cuccot, nekem nem tűnik fel jelentős változás, bár nálam a 4.1 volt a mentőöv. A méréseim is azt igazolják, hogy a menüben való sétálgatás ugyanolyan gördülékeny, mint előtte. Nektek mi a tapasztalat?