Egy perce jött a sajtóközlemény, amiből megtudtam, hogy november 29-én indul meg a Vodafone-nál az iPhone 4 forgalmazása. Azon túl, hogy a közlemény leírja mindazt, amit már eddig is tudtunk a készülék kijelzőjéről, kamerájáról, az iOS-ről és az App Store-ról, nem derül ki túl sok információ. Persze a legfontosabb most a forgalmazás kezdődátuma, annyi találgatás után tehát most már tudjuk végre, hogy mikor lép be a második szereplő a hazai iPhone-piacra.

Annyit mindenesetre megtudhatunk a közleményből, hogy a tarifacsomagokat a vásárlók igényei alapján alakították ki (naná), illetve Dr. Beck György, a vállalat elnök-vezérigazgatója, aki sok egyéb közt már nyáron is egy iPhone 3GS tulajdonosa volt (a cseh Vodafone-tól vette), is hozzátette a magáét:

“Nagyon örülök, hogy az iPhone-t elérhetővé tesszük 2,6 millió előfizetőnknek, akik hazánk legjobbnak ítélt 3G-s hálózatát használhatják.”

Nemsokára újabb részletek jönnek a mobil oldalán, amint megtudunk valamit, frissítünk, vagy új posztot írunk, vagy mittudomén.