Na, itt van egy kis hazai információ, hogy jobban képbe kerüljünk. Elképesztően exkluzív és nevük elhallgatását kérő forrásainktól megtudtuk, hogy összesen 130 ezer iPhone és 25 ezer androidos telefont van forgalomban Magyarországon.

Saját házi statisztikát is készítettünk, ezek alapján az Appleblogot 5,6 százalékotok olvasta iPhone-ról az utóbbi 30 napban, míg androidos készüléket 0,4 százalékotok használt. Mondhatnátok, hogy jó, de ez az Appleblog, és igazatok lenne. A másik blogunkon, az Egy nap a városban oldalán ezek az adatok így alakultak: iPhone 0,74 százalék vs. Android 0,25 százalék (iPad pedig 0,22).

Az aktuális hazai helyzetből persze nem lehet általános következtetéseket levonni, hiszen az Android telefonok eladási mutatói az Egyesült Államokban például már megelőzik az iPhone-ét. A harmadik negyedévben ugyanis az NPD Group szerint kétszer annyi androidos telefont adtak el, mint iPhone-t.

Az NPD egyébként rendszeresen jelent a két operációs rendszer alakulásáról, legutóbb májusban állították, hogy az Android-eladások lehagyták az iPhone-t. Ez akkor még optimista feltételezésnek tűnt, most pedig az a mondás, hogy az eladott okostelefonok 44 százalékán futott a Google operációs rendszere, az Apple csak 23 százalékot tudott megszerezni 3 hónap alatt, miközben a teljes piaci részesedésük 9 vs. 28 százalék volt.

És persze ahogy érkeznek az olcsóbb androidos telefonok, úgy olvad el az előny. Magyarországon jelenleg még mások az arányok, nálunk az Amerikában tapasztalt 1:3 helyett 1:5-re vezet az Apple, de a mostani és jövőbeni eladások megváltoztathatják ezt a mutatót.