Mindig irigyeltem a konyhaasztalomon, tálban virító banánokat. Elképzeltem, milyen utat tettek meg, amíg viszonylag gyorsan eljutottak hozzám, hogy kizabáljam a belsejüket. Elképzeltem gyerekkoromban, hogy odaállok a banánszállító repülőgép elé, és azt mondom: idehozta, kirakta, most ahelyett, hogy üresen menne vissza, vigyen el engem.

Utazónkat ezidáig nem irigyeltem ilyesmi miatt. Igaz, hogy most már lassan két éve minden héten máshová eszi a fene, de mindig eszembe jutott, hogy a ribanc rendesen megdolgozik ezért. Nem könnyű minden héten mást befűzni az ingyenutazásra.

Most azonban mérhetetlenül, katasztrofálisan és fokozhatatlanul irigy vagyok, mert én is pont olyan helyre vágyom jelenleg, ahová nem vezet út, ahol szamarak viszik a cuccaimat, és bármikor széttéphetnek a mókusok. Mert hát ezt nézzétek, hol járt az Utazónk Freddyvel.

Ezek az iPhone-ok már láttak gejzírt Izlandon, most melegebb égtájakra látogattak. Marokkót járták be egy kicsit. A képen éppen egy hegyi berber faluban láthatóak a hajléknál ahol egy éjszakát töltöttek.

De nem elégedtek meg ennyivel, innen tovább mentek. Meglátogattak egy olyan hegyi berber falut is, ahova nem vezet út. Két és fél órát mentek egy szamár után ami a hátizsákokat vitte felfelé.