Az Acer alapítója, Stan Shih egy interjúban mutáns vírusnak nevezte az Apple, amit nehéz legyőzni rövid távon. A szakember szerint a pc-gyártóknak meg kell találniuk annak a módját, hogy az Apple-t izolálják, karanténba helyezzék, és idővel immúnissá kell vállniuk a kórokozóra.

Shih ugyan elismerte, hogy a kaliforniai vállalat kiérdemelte a tiszteletet, ugyanakkor szerinte az Apple zárt stratégiája hosszú távon bukásra van ítélve a többi pc-gyártóval szemben. A szakember a Windows és a Mac harcát a VHS és a Betamax versengéséhez hasonlította, és megjegyezte, hogy a nyitottság mindig nyer.

Ugyanakkor Shih szerint az Apple innovációs kultúrája irigylése méltó, és érdemes tanulni belőle. A legfontosabb, hogy ne csak a hardverre koncentráljanak, ezt kell megtanulniuk a tajvani vállalatoknak.

Az Acer egyébként már régóta az Apple gyengülését jósólja, a másik vállalatvezető, JT Wang például azt állította a közelmúltban, hogy az iPad piaci részesedése rövidesen 20-30 százalékosra zsugorodik a jelenlegi körülbelül 100 százalékosról.