Hivatalosan ugye hiába kéred, egyetlen hazai Apple-boltban sem tudod megvenni az iPadet, sőt, még durvábbat mondok, arról sincs hír, hogy mikortól lehet megvásárolni Magyarországon az Apple áprilisban bemutatott tabletjét. Akárhogy is nézem, lassan öt hónapos csúszásban vagyunk, szopóág van tehát, hiszen lassan a fél életciklusa lement a terméknek úgy, hogy azt nálunk nem is lehet megvásárolni.

Már hivatalosan, mert nem hivatalosan egyre több helyen felbukkan.

Kezdődött az egész ugye a Vaterával, meg a többi online aukciós térrel, ahol egy-egy példányt tudtunk megvásárolni azoktól, akik véletlenül ellátogattak Amerikába, és a nagy haszon reményében hazahoztak néhány készüléket.

Aztán komoly előrelépés volt az, amikor már komolyabb kereskedőktől is meg lehetett vásárolni az iPadet, például a Speedshoptól, ahol a 300 ezer forintos kezdőár után most már 220 ezer forintért is elhozható az alapmodell.

Most azonban elérkeztünk a harmadik fordulóhoz, amikor már egy igazi multi is árulja a tabletet: többen is beküldtétek azt a hirdetést, amin a Saturn csalogatja vásárlóit az iPaddel.

A retail 240 ezer forintért ajánlja a 32 gigabájtos modellt, ami több érdekes kérdést is felvet. Egyrészt, hogy honnan szerzi be a cég a terméket? Nyilván a német anyavállalatok keresztül, aki hivatalosan is kap iPadet az Apple-től.

Viszont hogyan kapott engedélyt a hazai forgalmazásra, ha a magyar Apple-üzletek le vannak tiltva az iPad árusításáról? Elvileg a szitu ugyanaz, mint az iPhone-nal: a vállalatok csak egy-egy országra kapnak forgalmazási engedélyt, és ahogy a hazai T-Mobile sem adhat el iPhone 4-est annak ellenére, hogy a németnél már meg lehet venni, úgy a Saturn sem hozhatná be az iPadet saját szakállára.

A harmadik a költség kérdése: az eddigi hazai iPad-árakat a nehézkes beszerzés határozta meg. Nem voltak olcsók a tabletek, de ez azért volt így, mert a kiskereskedők is sokat fizettek a beszerzőnek érte. A Saturn viszont elvileg annyiért kapja az Apple-től a kütyüt, hogy a német 600 eurós, 170 ezer forintos árban már benne van a haszna is. Ehhez képest a hazai 240 ezer forintos ár meglehetősen borsosnak tűnik.

Ez ugyanis 41 százalékos felárat jelent, míg a magyar és a német store között 18 százalékos az eltérés az iPod touch, 15 százalékos az iMac, 10 százalékos a MacBook Pro és 8 százalékos a Mac mini esetében. A Saturn tehát jó kereskedőként vaskos felárat pakol az iPadre, kihasználva azt, hogy a hazai Apple boltokban még nem lehet megvásárolni a készüléket, aminek az alapára szerintem 180 ezer forint körül alakul majd, ha egyszer végre hivatalosan is lehet kapni a készüléket.

Egyébként ezzel a fajta viselkedéssel nincs is semmi baj, csak eszembe jutnak azok a hongkongi kereskedők, akik lényegében az amerikai árakon árulták a szürke importból származó iPadeket már akkor, amikor hivatalosan még nem is lehetett kapni a tabletet az országban.

Persze arról továbbra sincs semmi hír, hogy nálunk mikortól lehet megvenni az Apple-boltokban a készüléket, addig meg a Speedshop és a Saturn olyan, mint az aranyáron vízek kínáló beduin a sivatagban: behúznánk nekik egyet, de a döntő pillanatban inkább őszinte szeretettel megöleljük őket.

Az iPad és az iPhone 4 körül kialakult helyzetet elnézve mindenesetre úgy tűnik, hogy az Apple piaci részesedésének legnagyobb gátja maga az Apple, pontosabban az alacsony gyártókapacitás, amitől ilyen hülye helyzetek tudnak kialakulni a világ nagyobbik részén.