Tényleg nem szeretnék úgy tenni, mintha ennek a hírnek lenne bármilyen mélysége, kontextusa, mintha érdemes lenne bármilyen következtetést levonnunk belőle, egyszerűen örülök neki, hogy gyorsuló világunkban megállunk néha egy pillanatra, és van időnk az igazán fontos dolgokkal is foglalkozni.

Az Okcupidnak hála most már bizonyított tény, hogy az iPhone felhasználóit nemcsak az Apple baszogatja, illetve érdemes figyelembe venni azt is, hogy az Egyesült Államokban a harmincas nőknek több partnerük volt, mint a harmincas férfiaknak. Főleg az iPhone-tulajok esetében, ők ugyanis a jelek szerint igazi DUGÓGÉPEK.

Jó mulatást: