Mármint ez. Oké, könnyen lehet, hogy semmi, mert akár még fake vagy rég lezárt zsákutca is lehet a korábban felbukkant 3 centiszer három centis touchscreen, de a vonaton utazva és dolgozva megvilágosodtam, mire lehetne használni egy ilyet.

Ugyanis az állomáson állva a vonattal, ismerve a Győr-Budapest vonal mobilnet-ellátottságát, rögtön meg akartam kezdeni a napi tájékozódást, hírolvasást, ezért a táskámból nem a laptopomat vettem elő, hanem egy 3G iPadet húztam ki, mert sokkal gyorsabb és kényelmesebb, mint iPhone-os tetheringre várni, melegíteni és összezárni a lábaimat. Kényelmesen az ölemben tartva böngésztem.

Aztán elérkezett a munka ideje, az előre otthon betöltött oldalak átnézése, ehhez elraktam az iPadet, elővettem a laptopot. Ekkor az jutott eszembe: miért kell ennek így lennie?

Én nagyon is szívesen dolgoznék tovább iPaden, viszont ami a böngésző ablakai és a szövegszerkesztő közti gyors váltást feltételezi. A hangsúly a gyorson van. A két Home button plusz kiválasztás nem az.

Elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne az Alt-Tabot becsalogatni az érintőképernyős eszközbe, először különféle gesztusokban gondolkoztam, de mindegyiknél találtam olyan különleges eseteket, amikor félreérthető a parancs vagy véletlenül is előcsalogathatjuk. Második gombra is gondoltam, meg egy mini trackpadra, amivel a kijelzőn az alkalmazások ikonjait láthatnánk váltakozni a kijelzőn.

Aztán eszembe jutott a mini touchscreen. Rajta a megnyitott appok ikonjai, amiket dupla Home nélkül is elérünk azonnal. Így már munkaeszközzé válna az iPad. Kár, hogy a dizájnt hazavágná az aszimmetrikus külső, ráadásul itt is fennáll a véletlenül rátapizás veszélye. De akkor is. Szeretném.