Tegnap este előben közvetítettem Steve Jobs keynote-ját, ami az iPad Eventhez képest merőben más felépítéssel húzta az idegeket. Míg legutóbb Jobs néhány perccel a színpadra lépés után azt mondta, iPad (bumm), addig most demókkal kezdett, és mindenféle további aljas időhúzással húzott mindenkit. A telefont már mindenki látta, úgyhogy jogos, csigázásból pedig jeles.

Az iPhone 4 legszembetűnőbb változása a dizájn, a készülék maga 24 százalékkal lett vékonyabb, az új külső központi része a rozsdamentes acél fémkeret, amihez elölről és hátulról is olyan üveget illesztettek, ami 30 százalékkal keményebb az itt elérhető legellenállóbb korábbi műanyagnál. Törésteszt:

A keret nemcsak a szerkezetet erősíti, hanem az antennarendszer működésében is szerepet vállal. Ahogy Steve Jobs bemutatta, a keret egyik része a Bluetooth, GPS és wifi vételt erősíti, míg a másik oldala a 3G és a GSM kapcsolat javításáért felel.

A kijelző vízszintes és függőleges pixelszámát megduplázták, vagyis a mostani iPhone minden egyes pixelére négy képpont jutott, a 326 ppi pedig a retina befogadóképességének határára érkezett. Ezért is lett a neve: Retina Display, 960-szor 640-es felbontással, 800:1-es kontraszttal (a mostani négyszerese). Steve Jobs szerint a Retina Display jobb, mint az OLED. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy Jobs egyetlen készülékbe sem fog OLED-et alkalmazni.

Ha belenézünk a telefonba, az Apple A4-es chipjét találjuk, vagyis iPad-elményt kínál a telefon. A processzor kisebb helyet foglal el, mint az eddigi ARM, így több hely maradt például az akksinak. Ez az egyetlen a készítők szerint, ami nagyobb lett a készülékben, így tovább is bírja a terhelést. 7 óra 3G-s beszélgetési, 6 óra 3G-s böngészési időt kínál az új készülék, 40 óra zenelejátszást és 300 óra standby-időt.

A besza-behu kijelzőhöz hasonló kamera is dukált, az eddig látottak alapján sikerült megfelelni ennek a kihívásnak. Elő- és hátlapi kamera is van az iPhone 4-en, a hátlapi vakuval felszerelt, és 720p-s, 30 fps-es videók felvételére alkalmas.

Ez a kép optimális fényviszonyok mellett készült, retus nélkül, iPhone 4-gyel:

Közelebbről:

Új hardver a gépben a giroszkóp, ami a az iránytűvel és a gyorsulásmérővel összecsavarozva jobb játékélményt kínál majd. Tulajdonképpen arra jó, hogy ha elkezdünk a tengelyünk körül forogni, nagyon pontosan érzékeli a készülék majd (a mostaninál sokkal pontosabban) a helyzetünket, a fejlesztők a Core Motion keretén belül alkalmazhatják majd ezt a funkciót.

A Retina Display-en kívül ár is új nevet kapott tegnap, az iPhone OS 4 például iOS4 lett, és itt van nekünk a Face Time is, ami tulajdonképpen a videochat az iPhone-on, amit mindkét kamerával elindíthatunk. Erre elég idegesítően rájátszott az Apple, úgy mutatta be magát a videotelefonálás előnyeit, mint amit nem használnánk már régóta.

Sem a tárhely méretein, sem az áron nem változtattak, a 16 gigabájtos 199, a 32 gigabájtos 299 dollár lesz az AT&T-nél, az iPhone 3GS 8 GB pedig 99 dollár lett. A készülék MicroSIM-mel működik, amiből itthon a T-Mobile már rendesen felkészült, és tornyokban állnak a készletek.

Összességében elmondható, hogy az új telefon rendesen odavert most a piacnak. Magyarországi megjelenést sajnos egyelőre nem tudok mondani, a legkorábbi augusztus, de inkább szeptember a reális. A keynote videót egyelőre nem pakolta fel az Apple, úgyhogy azt még nem tudtam megnézni, további részleteket ennek megtekintése után szolgáltatok majd.

update:keynote itt