Egyre durvább állapotok vannak a a tajvani Foxconnál, a legutóbbi jelentés szerint az utóbbi három hétben harmincan kíséreltek meg öngyilkosságot a dolgozók közül. Egyesek szerint ez a munkakörülményekre és a horrorisztikus bánásmódra vezethető vissza.

Emlékezhetünk, amikor a 25 éves Sun Danyong, miután elhagyta az iPhone 4G egyik prototípusát (nem a gizmodós történet, még korábbi), és a cég emberei állítólag megverték, kiugrott lakásának ablakán és szörnyethalt. Aztán gyors egymásutánban még egy ember lett öngyilkos és még három esetben kíséreltek meg öngyilkosságot - nem tudni, milyen sikerrel.

Ekkor még az eseteket lehett úgy magyarázni, ahogy a Foxconn is tette, szerelmi bánat, ilyesmi. Ugyanis Kína öngyilkossági mutatója 13,9-23 fő per év minden 100 ezer lakosra, és mivel a Foxconn ezen gyárában körülbelül 300 ezren dolgoznak, az öt eset az országos statisztikával megegyező értéket mutatott.

A mostani 30 öngyilkossági kísérlet három hét alatt azonban nem sorolható ide. Nagyon nem.

A cég persze nagyon sajnálja az esetet, most már vagy negyvenedszer. Állítólag egy buddhista szerzetest is felkértek, hogy űzze ki az ártó szellemeket a gyárból. A buddhista szerzetes meg gondolom az égre emeli a tekintetét, hogy még mennyi ideig tart kiirtani az bön ősvallást az emberekből, és megy hülyeségeket mormolni.

update: már meg is érkeztek - via Gizmodo:)

A Foxconn 1986 óta gyárt cuccokat, köztük iPodokat, iPhone-t és iPadet az Apple-nek, a gyáraiban készülnek még kütyük a HP-nek, a Motorolának, a Sony Ericsonnak, a Palmnak és az Amazonnak. A cég közel félmillió alkalmazottja pedig egyre gyorsabb ütemben csökken.