Kábé egy hete olvastam egy vicces vallomást az EMC tárolástechnikával foglalkozó óriáscég marketing igazgatója, Chuck Hollis blogján "Mit tett a családommal az iPad" címmel. A vezető háza egyébként tele van tech-kütyükkel, sokat tapasztalt családról van tehát szó, így amikor Hollis beállított egy iPaddel, a reakció nem egyértelműen az örömujjongásra hasonlított. Hallottak a cuccról, és nem értették, mire használják majd. Mert még nem próbálták.

Négy óra múlva Hollis azt vette észre, hogy a felesége mosolyogva tapogatja a kijelzőt, tőle a 14 éves lánya vette el a táblát, ésatöbbi. A második héten egyre többször hangoztak el az ilyen mondatok: "Ki felejtette el töltőre tenni az iPadet?", "Ha pizzát eszel és iPadezel, legalább töröld meg utána", "Hogy kell erről nyomtatni?", meg ilyenek. Az iPad megszállta a családot. Egy hét alatt mindennapi használati eszközzé vált a cucc, és Hollis azt állította, hogy drámaian lecsökkent az asztali gépe előtt töltött ideje, csak akkor ült oda, ha feltétlenül szükséges volt egy pc az adott feladathoz.

Aztán pár nappal később máshol azt olvastam, hogy az iPadet a legnagyobb luxushotelek ajánlják a vendégeiknek, akik böngészhetnek rajta, megszervezhetik a napi programjukat a szálloda weboldalán, ezen keresztül érik el a concierge szolgáltatásokat, meg úgy általában nyomogathatják. Aztán megláttam, hogy hány készüléket kínál ilyen formán többek között a Ritz-Carlton Chicago, a londoni Berkeley Hotel, a New York-i The Westin vagy a thaiföldi Anantara Phuket, és kiderült, hogy alig néhány készülékről beszélünk, amiket a recepción lehet kölcsönkérni. Félreértés ne essék, ezen szállodák többségében egyetlen éjszaka alaphangon többe kerül, mint egy iPad.

És valahogy nem tudtam összerakni a képet. Itt van ez a kütyü, ami egyszerre ultrapopuláris és megaluxus, egyszerre családi és milliomos kütyü. És miért van ez így? Az alapvetően olcsó iPadből miért csak kettőt képes adni a vendégeinek egy Four Seasons? Mert nem tudtak rendelni százat holnapra. Mert hiány van, személyenként kettő, a cégek sem kivételek, macerás az egész, egyébként is, ki kell próbálni, használják-e, vagy csak pénzkidobás, vegyünk kettőt, és jegeljük a kérdést augusztusig.

Furcsa ez nekem egy kicsit, mert egy terméket általában úgy pozicionálnak, hogy a kereslet és a kínálat lehetőleg megegyezzen, vagyis kialakítják az egyensúlyi árat. Tudom, ez papíron nagyon egyszerű, ahol metszi a keresleti függvény a kínálatit, oda kell bökni, de hol van valójában a függvény? Az Apple is azt állította, hogy alulbecsülték a keresletet. Na de ennyire? Nyugat-Európa még mindig vár, Kelet-Európa meg feketézik, hiába a két iPad per fős megszorítás.

Ilyenkor eljátszik az ember a gondolattal, hogy talán szándékos volt. Az Apple sajátos piaci magatartásába beleférhet egy ilyen húzás? A késések, az időhúzás, a sold out tábla pszichológiája hozhat még több vásárlót? Még akkor is, ha az USA-n kívül a saját APR-jeit és AR-jeit szívatja azzal, hogy ők legfeljebb tokokat árulhatnak a kézitáskákban berepült iPadeknek?

Három lehetőséget látok: vagy a hiányra játszik az Apple, vagy irtózik a termékcikluson belüli ármódosítástól (és a magasabb áron való bevezetéstől), vagy hibázott a hagyományos szemlélet szerint, hogy ilyen áron kezdte árulni a terméket. Mert tudott volna akár többet is szakítani. Szerintem itt értünk el a brandépítés filozófiájának ajtajáig, amiről ha Steve Jobs írna egy könyvet, szinte azonnal tanítani kezdenék. Akár tévedett most, akár nem.