Hogy mást ne mondjak, három óra alatt vásárol céget. Gyorsabban, mint én cipőt, és sokkal-sokkal gyorsabban, mint Ancsa bármilyen ruhát. A Bloomberg riportja szerint az Apple egyre agresszívabb politikát folytat a felvásárlásoknál, és több esetben három órát ad a kiszemelt cégnek, hogy elfogadja a szerződéses feltételeket. Így megelőzheti a hír kiszivárogtatását, és a konkurencia ellenajánlatait.

Azt hiszem, a világ legstresszesebb három órája közé sorolható ez is, alternatívaként lehet ajánlani a Föld tömegvonzásában való 1,16 millió kilométernyi zuhanást, vagy a Donnie Darko végignézését kétszer.

Az Apple olyan kemény, hogy az Egyesült Államok hatóságai már antitröszt-ügyben tervezik a vizsgálatot, főleg a legutóbbi bekeményítés, a fordítóval készült AppStore-os alkalmazások kizárása miatt, de az iAd-s feltételeket is megvizsgálják állítólag.

Az Apple még a fizikának is ellentmond, úgy lesz egyre keményebb, ahogy egyre nagyobb.