Tavaly év végén már voltak olyan pletykák, amik arról szóltak, hogy a Vodafone-nál és a Pannonnál is elérhető lesz rövidesen az Apple mobilja. Főleg a két szolgáltatótól érkeztek ezek a hírek, ugyanakkor a T-Mobile-közeli forrásaink cáfolták a hírt. Információink szerint a T-t és az Apple-t olyan szerződés köti egymáshoz, ami kizárja, hogy a 3GS modell a közeljövőben megjelenjen a másik két szolgáltató kínálatában, két évvel a szerződés megkötése után azonban már elképzelhetővé válik a felszabadulás.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? Hogy a hivatalosan még be sem jelentett negyedik generációs iPhone, ami várhatóan augusztus környékén fog megérkezni Magyarországra, már mindhárom mobilcégnél megvásárolható lesz. A külföldön kötött szerződések mindenesetre alátámasztják ezt. A Vodafone például már árulja az iPhone odahaza, Nagy-Britanniában, míg a Telenor, a Pannon anyacége (aminek a hazai leányvállalat hamarosan felveszi a nevét) egyebek közt Norvégiában árulja a mobilt.

A híreket hivatalosan persze még senki nem erősítette meg, de az Apple-től kiszivárgó pletykák is arra engednek következtetni, hogy az Android jelentette konkurencia miatt a negyedik generációs iPhone esetében már nem az egy készülékre jutó haszonra, hanem a platform minél szélesebb körben történő elterjedésére helyezi a kaliforniai cég a hangsúlyt. A kizárólagos szerződések felváltása legalábbis erre enged következtetni.

Ugyanakkor még csak március van, közel fél évig biztosan nem lesz változás a hazai iPhone-fronton, szóval óva intenék mindenkit attól, hogy egy meg nem erősített pletyka miatt halogassa a készülék vásárlását. Nyár közepén már többet fogunk tudni.