Sok szó esett már a blogon az Apple cenzúrázási módszereiről, legtöbbször mi is állva fütyültünk, ha úgy kívánta meg a helyzet. Eddig azonban még nem hallhattunk olyasvalakiről, aki a másik oldalról támadná be a cupertinóiak tiltógépezetét. Most ő következik.

Előtte egy gyors áttekintés: gyakorlatilag a 3.0-ás firmware-rel nyitotta meg kapuit az AppStore a softcore tartalmaknak, ami többnyire lenge ruhába öltözött nők és férfik képeit mutogató appokat jelent. Ezt egy fejlettebb parental contol-rendszerrel tették lehetővé, a gyermeknek szűrik a weboldalakat, alkalmazásokat nem telepíthetnek, youtube-on is csak módjával keresgélhetnek, a tárolt zenék és videók közül sem válogathat kedvére holmi kiskorú.

Fraser Speirs szerint ez kevés, nehezményezi ugyanis, hogy az AppStore tele van szoftpornós alkalmazással, így nem kínálhat hozzáférést az online üzlethez úgy, hogy közben a felét le kell takarni a programoknak. Speirs - aki a Mac-es FlickrExport és az iPhone-os Darkslide program készítője - ugyanis egy olyan iskolában tanít, ahol 100 diáknak terveznek adni egy-egy iPod touch-ot (nem iTabletet), tanítás céljából. Speirsen a feladat, hogy ebben az őrületben kiszedje a mellek és nemi szervek fotóit a gyerekek kezéből.

Elmondása szerint az iPhone-on és az iTunes-ban nem egységesek a szűrési szabályok, míg előbbiben a screenshotok is le vannak tiltva, utóbbi simán megmutatja, amit a készítők kedvcsinálónak kiraktak a leírás alá. Viszont még telefonon sem  lehet megszabadulni a kellemetlen leíró részektől, például: "Ez a kézzel válogatott gyűjtemény a legfantasztikusabb összeállítás a női mellekről". Ezt olvasva meg már megint csak állhat a cerka, kész a baj.

Vagy elég csak bemenni a Lifestyle szekcióba az AppStore-on belül, máris magamutogató, 75-ször 75 pixeles képeket kapunk a pofánkba. Ezzel is kezdeni kellene valamit.

Ti mit szóltok ehhez? Ti is aggódtok a melltartók miatt?

Share