Szomorú sztori ez, mi legalábbis csak vesztesként kerülhetünk ki belőle. Pedig az Apple közvetlenül nem is érinti a probléma: történt, hogy az Intel és az Nvidia összerúgta a port. Ennek oka, hogy a grafikusmag-gyártó remek integrált gyorsítókat készít inteles alaplapokhoz, ami a processzorgyártónak nem különösebben tetszik. Meg lehet érteni, hogy miért, elég csak az Apple-re gondolni: korábban számos Macben, például a miniben, vagy a MacBookban is valamilyen Intel GMA grafikus gyorsító volt, ezeket azonban hála az égnek a közelmúltban GeForce-okra cserélte a vállalat. A következmények: ugyanaz az ár, sokszoros teljesítmény. Az Intel ugyanis kimondottan szar gpu-kat készít, míg az Nvidia immár évek óta ott van a szeren.

Elég csak a Diamond Edge-re gondolnunk, ez volt az első, széles körben elérhető, játékosoknak szánt 3D-s kártya a piacon (emlékszem, valami 70 ezer forintba került, és mindennél jobban vágytam rá 14 évesen), na és már ennek is az Nvidia tervezte a központi csipjét. Hogy mást ne mondjak, a kezdeti korszak legismertebb kártyája, a 3dfx Voodoo is csak egy évvel később, 1996-ban jelent meg. Ha jól sejtem, egy győri számítógép-kereskedő máig neheztel rám, amiért meggyőztem: szerezzen pár Edge-t, mert az a jövő, de még a bevásárlás után két évvel is ott porosodtak a bolt polcain az eladatlan kártyák. Ennyit a személyes emlékekről.

Szóval az Nvidia raj, az Intel meg karaj, éppen ezért az utóbbi nem nézi jó szemmel konkurense térnyerését, ezért egész egyszerűen letiltotta arról, hogy integrált gyorsítókat készítsen az alaplapjaihoz. Nagy szívás ez szerencsétlen Nvidiának, amelyik az AMD kegyeiből is kiesett már korábban azért, mert az felvásárolta az Ati-t, és szintén inkább házon belüli termékeket ad alaplapjaihoz, minthogy a konkurenciától vásárolja meg azokat. Az Nvidia tehát partner nélkül maradt, és nagyon úgy fest, hogy ha nem sikerül megállapodni az Intellel (márpedig most holtpontra jutottak a tárgyalások), akkor 2010-től nem készülhetnek integrált GeForce-ok.

Hogy mennyiben érint ez minket?

Hát csak annyiban, hogy egy ilyen döntés után visszakapnánk a béna Intel GMA-kat a Macintoshokba, amitől az ég óvjon minket. Az egyetlen esélyünk, hogy az Intel időben piacra dobja a több tucat magból álló Larrabee GPU-t, ami valóban brutálisnak ígérkezik, és ami a legtöbb integrált GeForce-nál jóval nagyobb teljesítményre képes, de hát ennek az áráról és fogyasztásáról eddig meglehetősen kevés részlet látott napvilágot.