Egyre jelentősebb az Apple részesedése az európai okostelefonok piacán. A vállalat lépésről lépésre közelítette meg a csúcsot, 2008 második negyedévében például kétszázezres darabszámmal még csak 1,3 százalék jutott az amerikai vállalatnak. Tavaly a Nokia volt az élen kilencmilliós darabszámmal és 71 százalékkal, második a Blackbarry volt, kilencszázezer darabbal, 7,2 százalékos részesedéssel.

Mostanra átrendeződött a piac: bár 2009 második negyedévében még mindig a Nokia volt az élen 64 százalékkal, a második helyre viszont feljött az Apple. Az iPhone-ból 1,9 millió darabot adtak el három hónap alatt, ezzel 13,6 százalékos részesedést szerzett meg a készülék az európai okostelefonok piacán. A Nokia előnye tehát még mindig egyértelmű, az egyetlen modellel versenyző Apple azonban egyértelműen elkezdett rámászni a számos készüléket a tűzben tartó finn gyártóra.

Ilyenkor rossz Nokiának lenni, mert miközben a piacvezető részesedése csökkent, a második és a harmadik helyezett is erősödött: a Blackberry kétszeres darabszámmal 10 százalékon zárt.

Legrosszabb persze "egyéb" gyártónak lenni, az összes többi cég ugyanis alig 12 százalékát szerezte meg a piacnak a tavalyi 20 százalék után.

Mindebből kiderül, hogy a Nokia, az Apple és a Blackberry mellett az összes többi versenyző láthatatlan.