A Forbes azt állítja, hogy az iPhone még idén új processzort kap, azért, mert új processzort kell kapnia.

Nehéz vitatkozni az állítással. Aki már próbálta a világ legjobb telefonját, tudja, hogy időnként megmagyarázhatatlanul belassul, illetve hogy milyen idegőrlők tudnak lenni azok a másodpercek, amíg a mobil betölti az sms-eket, vagy a kontaktlistát. Persze, elkényeztetett hülyegyerekekből álló generáció vagyunk, hiszen anyáink még percekig keresték a telefonkönyvből barátnőik telefonszámát, nagyanyáink meg ősztől tavaszig csak füstjelekkel tudtak kommunikálni egymással, miután lápos majd jeges lett a szomszéd tanyára vezető út.

De ebben az elkényelmesedésben óriási szerepe volt az iPhone-nak is, ami 2007-ben olyat mutatott, amilyet korábban még nem látott a világ: pillanatok alatt betöltődő képek, használható böngésző, kényelmes kezelőfelület, az iPhone előtt egyszerűen nem volt olyan mobil, ami hasonló minőségben tudta volna produkálni a feladatokat.

Azóta viszont eltelt két év, megjelent az Android, nyakunkon a Palm Pré, így a 2007-ben még elviselhető, sőt, észrevehetetlen másodpercek lassan óráknak tűnnek. Itt az ideje, hogy megérkezzen az erősítés, márpedig egy erősebb processzor sokat tudna segíteni.

A Forbes szerint sok lehetőség áll az Apple előtt. Az egyik, hogy beépíti mobiljába azt a csipet, amit a Palm is: az ARM Cortex-A8-as architektúrára épülő processzort a Texas Instruments gyártja (akárcsak az én 486 DX2-80-asomat másfél évtizede), vagy tőlük vásárol a kaliforniai cég, vagy megvárja, amíg jelenlegi partnere, a Samsung is elkészíti A8-kompatibilis magját. Akárhogy is, ez a termék körülbelül kétszer erősebb, mint a jelenleg használt, miközben valamivel kevesebbet fogyaszt annál, nehéz jó érvet találni arra, hogy miért ne kerüljön bele az új iPhone-ba.

Meg persze ott van a PA Semi is, az Apple házi processzorgyártója, amit ugyan már egy éve megvett a cég, de egyelőre nem mutatott fel semmilyen iPhone-ba építhető terméket. Ha engem kérdeztek, 2010-ig nem is lesz képes ilyesmit gyártani a PA Semi, azért processzort tervezni nem pár hónapos munka.

Felmerült az is, hogy az Nvidia Tegra csipje kerül a mobilba, amit azonban inkább netbookokba szántak, kérdéses, hogy meddig bírná egy telefon akkumulátora, ha az erőteljes csipet kéne ellátnia.

Akárhogy is, nyáron várhatóan új iPhone kerül piacra, és nagyon meglepő lenne, ha nem passzíroznának bele processzort. Izgalmas lesz látni, hogy melyik lehetőséget választja az Apple a négy felsorolt közül, gondolom egy ötödiket, hogy Steve Jobs diadalittasan közölhesse majd:

Beleépítettem a saját agyamat az iPhone-ba. It's just amazing!