Eseménydús hónap volt március. Frissültek az asztali gépek, a Mac mini hozta a kötelezőt, az iMac teljesítményben egyáltalán nem ugrott meg, a Mac Prók viszont eléggé. Bemutattak új billentyűzetet is, javítottak a laptopokba épített hardvereken, új Time Capsule is érkezett (a kulcsszavak: távoli backup és egyidejű dual band), valamint megjelent a legkisebb iPod shuffle ever.

A gépeket leteszteltem (itt meg itt olvashatjátok), az iPod shuffle-t szintén, vettem egy külső merevlemezt is, de mit mondjak, nem voltam megelégedve a Time Machine-nel.

Ez a hónap akár még egy nem iPhone-ról szóló harmincegy nap is lehetett volna, de aztán bemutatták az új OS-t a telefonra, ami gyakorlatilag minden szájat befogott, ami eddig ilyen-olyan ficsört hiányolt a telefonból, beleértve az MMS szolgáltatás utáni sóvárgást is. Az új oprendszert kipróbáltam, a tethering már most is működött.

Ismét előkerültek az új iPhone-ről szóló pletykák. Kiderült, hogy nem egy, de talán két iPhone-t, iPod touch-ot meg talán egyéb kütyüt is bemutat az Apple nyáron. Felmerült a netbook gondolata is, és mielőtt legyintenénk erre, több nevesebb forrás is megerősítette a dolgot. Izgalmas időket élünk.

Kínába is megérkezik az iPhone, mégpedig nem is akármilyen ficsöröket tud az oda tervezett spéci modell. Egyes források úgy tudják, hogy a következő iPhone low-end verzióját is a világ legnagyobb piacára szánják: állítólag az új kamera és wifi sem lesz az új telefonban.

Tartoztam még nektek egy iWork 09 teszttel, pótoltam. Kiderült, hogy mégis megtanítja Sting a magyarokat gitározni. Aztamindenit, most látom, hogy egész idáig az újdonságokat soroltam, nem szoktunk mi ehhez hozzá, a havi összefoglalókban sokkal több találgatás szokott lenni.

Evezzünk nyugalmasabb vizekre: a Mentalist nevű brit banda iPhone-os zenélgetést hajtott végre, a csajok az MGMT Kids című dalát dolgozták fel. Rákerestem a számra, ami először meglepett, aztán meg megtetszett. Kis zenei bohóckodás, de van célja, viszont mostanában az ilyen-olyan teszkók hangfalaiból nagyon durván bántó dolgokat is hallok. Hülyének vagyunk nézve az egyre növekvő számú, szándékosan idióta dallamokkal. Mert ez marad meg a fülben.

Erről jut szembe, volt egy poszt márciusban, aminek a címében szerepelt ez a szó: házipornó. Vagy húszezer kattintás jött néhány óra alatt. Azért nem fogok elmenni ebbe az irányba, csak gondoltam elmesélem ezt azoknak, akik nem igazán tudják, mi fán terem az online média.

Nagyon örülök az Utazó iPhone-ra küldött képeiteknek is. Ebben a hónapban Dewree még egy Klicskó meccs közben is gondolt ránk, és kattintott egyet a kertitörpesorsú világjáró képek közé. Két új posztsorozat nyílt az Utazó és a Heti Apple-csaj mellett, az egyikben kamu Apple cuccok képeit küldhetitek be, mesélhettek a tapasztalatokról, a másik pedig egy interjúsorozat lesz, amit a hazai iPhone-fejlesztőkkel szeretnék készíteni. Jó lenne, ha legalább egy sikertörténetet mindannyian lekövethetnénk a blogon.