Tudjátok, van ez a kép a fejünkben Amszterdamról, tiszta utcák, csatornák, fűszag, biciklik és kurvák, és a legfurább az, hogy mindez igaz, ráadásul nem külön-külön, hanem egyszerre, egyetlen ellentmondásos ingerben.

Az utóbbi időkben az volt az érzésem a legtöbb európai városban, hogy megindult valami romlásféle: mindegy, hogy a németeknél, a franciáknál vagy az olaszoknál jártam, az elviselhetőnél több volt a kosz, a kiégett fű, a gaz.

Amszterdam azonban más, a város a mai napig a nyugati civilizáció és a kapitalista értékrend himnusza, ahol a pénz és a szabadság valóban vonzó elegyet alkot. A repülőtérről befelé haladva egy rakás olyan irodaépületbe botlasz, amilyet itthon csak a Dózsa György úton látsz, ha az ING-székházra nézel (aminek egyébként szintén holland volt a tervezője).

A belváros hihetetlenül tiszta, a lakosság fele biciklivel jár, méghozzá nem valamilyen divatos majomsággal, hanem több évtizedes, patinás, imádnivaló roncsokkal. A rendőr vicces arcot vág, mert kedve van felvidítani a szembe jövő magyar turistát, én meg nézek rá hülyén, amiért nem nyúl a fegyveréért és nem ad le egy sorozatot a környék összes épületére a mindent beborító gandzsaszag miatt. A kurvák meg hát, állnak a kirakatban, mint valami félbevágott marha a húsboltban, nem támadna rájuk gusztusom, de semmi bajom azokkal, akinek igen, és a hotelkönyvben ajánlott angelsofamsterdam.com-ot azért már én is tágra nyílt szemekkel kattintgattam át.

A lényeg, hogy az érkezéstől a távozásig úgy éreztem, felnőttként vagyok kezelve, ami óriási szabadság-, és felelősségérzetet adott. Amszterdamban jó lenni, mert a város remekül bizonyítja, hogy értelmes embereknek ér szabadságot adni.