Az Apple újabb verziót küldött szét a fejlesztőknek a Snow Leopardból, a 10A286 névre hallgató tesztverzióról máris megtudtunk néhány részletet a World of Apple-től (egyre többet hallok ezekről a fiúkról, nem is baj, mindig jó, ha egy ügynökkel több van).

Az új verzióban már egy minimalista UI-vel büszkélkedő Quick Time-ot tettek, egy új Cocoa verziójú Finder és persze a Safari4 béta is belekerült a csomagba. A Findernél még olyan varázsszavakat is találunk a leírásban, mint Info Window és Contextual Menu. Csak sejteni lehet, mik is ezek, elviselhetetlen a feszültség. Ennyit már tudunk:



Az új operációs rendszer bemutatásának időpontját is tudni véli a Baltimore Sun, David Zeller szerint a nagy nap pontosan június 8-ára esik. Ezt úgy matekozta ki, hogy megnézte a Moscone Center foglalási listáját, és egyetlen rejtélyes elnevezésű, nagy volumenű rendezvényt látott beírva június 6-től 12-ig. Ahol a rendezvény megnevezésének kellett volna állnia, csak ezt a szöveget látta: Corporate Meeting. Hmm.

Ez egyébként Steve Jobs tervezett visszatérésének időpontja is, szóval ezek alapján lehet, hogy az új operációs rendszert már ő fogja bemutatni. Reméljük.

update: mint Handrás is jelezte, az eredetileg (hasonló rejtélyes foglalás miatt) május 16-22-re várt WWDC-t valószínűleg átütemezték, jelenleg Corporate meeting néven két foglalás van, az egyik május 27-28-ára, a másik június 6-12-ére vonatkozik.