Igen, tudom. Tudom, hogy megjelent a törés a telefonhoz, tudom, hogy az előzetes hírekkel ellentétben a 2.2-es basebandet sikerült kinyitni, sőt, még azt is, hogy ez a post legalább 24 órát késett.

Az országhatáron túl töltöttem a szilvesztert, tegnap késő este érkeztem haza jófajta, zsíros szilveszteri menüktől és túrázásokról fáradtan, egy olyan autóban, ami ragyogott, amikor elmentem, hazafele meg már nem látszott a lámpafény az óton a sok mocsoktól.

Épp aklimatizálódom.

Adjatok 12 órát, és megírom a tapasztalataimat, de addig is olvassátok az Index cikkét, ahol elég jól le vannak írva a fontos infók és főleg írjátok meg a saját benyomásaitokat.

Mindjárt kicserélem a karácsonyi fejlécet is, csak még lemosatom a piros kocsimat, ami most fekete.

update: Ez az év sem indul zökkenőmentesen. Az asztali gépem kábé százhúsz kilométerre van tőlem, a laptopomon viszont a legfrissebb Leopard fut, vagyis nem tudom DFU módban használni az iPhone-om. Ez pedig azt jelenti, hogy nem tudom feltenni a 02.28-as baseband jailbreak-et. Úgy tűnik, nekem még pár napig eltart az unlock.