almalé és kungfu Rólunk

Reklámra használja a Disney az iPhone-t

Megjelent az első olyan játék az iPhone-ra, amit egy másik termék reklámozása miatt fejlesztettek. Persze ilyen volt az összes Lite elnevezésű alkalmazás is eddig, ezek a fizetős verziónak csináltak a helyet, de itt most egészen másról van szó. A Disney legújabb animációs filmjének, a Boltnak promóciós célú játékát helyezte el az AppStore-on, amivel természetesen ingyen játszhatunk. De minek.

Az alkalmazás maga majdnem száz megabájt, jó minőségű audioanyagot, és előzeteseket is beletuszkoltak, két pálya között a filmből láthatunk részleteket. A játék maga már nem annyira köt le és egyébként is túl nehéz és egyhangú, autók között kell csillagot, vagy mi a tökömet gyűjteni. Viszont azt elérték, hogy nagyon sokan látják majd a filmelőzetest anélkül, hogy kifejezetten rákeresnének. A játék jelenleg hatodik az AppStore legkelendőbb ingyenes programjainak listáján.



Az IBM vezérét csábítja át az Apple

Eljárást indított az IBM a New York-i bíróságon, innen lehet tudni, hogy Mark Papermaster, a "Big Blue" egykori mikroprocesszor-fejlesztési igazgatója átpártolt az Apple-hez, ami nemigen tetszik a New York-i óriásnak. A hírek szerint Papermaster néhány héten belül kezd a cupertinóiaknál, Steve Jobshoz nagyon közeli beosztásban.

Az IBM azért perelhet, mert Papermaster korábban aláírt egy megállapodást, hogy egy évig nem ül be konkurens vállalat főnöki székébe, de az ilyen megegyezéseket általában nagyon gyorsan megszegik az érintettek. Az IBM szerint a volt igazgató sok olyan információval tud szolgálni a kézikütyük processzoraival és a szerverek fejlesztésével kapcsolatban, ami sérti az IBM érdekeit.

Miután az Apple nagyban fejleszti az új iPhone-processzort a PowerPC alapokon dolgozó PA Semi-nél, sok hasznát veheti Papermasternek. Az IBM meg körömszakadtáig harcolni fog, hiszen mint a technológiai kutatásokban éllovas vállalat nem engedheti meg, hogy a friss fejlesztései az ipari kémkedés áldozatai legyenek. A statuálás a lényeg, na.



Egyre jobb lesz a MobileMe

Állítólag. Az Apple egy nyílt levélben értesíti a felhasználókat arról, hogy a MobileMe gyökeres változáson ment keresztül azóta, hogy júliusban beindították a tökéletesnek nem nevezhető szolgáltatáscsomagot. Mint azt írják, a szerveroldali frissítések feltűnés nélkül mentek végbe, nem küldtek értesítést a felhasználóknak, az eredmény azonban egy napról napra jobban működő szolgáltatás lett.

Az oldalon számos teljesítmény-, és hibajavítást sorolnak fel, leginkább a sokat reklamált webes levelezővel és a Calendarral kapcsolatban. Javítottak a levelező IE7-es használatán (úgy tűnik, Explorerre külön optimalizálni kell), javítottak a junk mail-ek kezelés teljesítményén, és kiküszöböltek néhány hibát, amit a billentyűparancsok és a Reply All gomb rapszodikus viselkedése okozott. A Calendarban már nem okoz lassulást sok To Do elem kezelése, a nézetváltást is optimalizálták Firefoxra. Mivel én nem vagyok előfizető, tőletek várok visszajelzést: éreztek javulást a szolgáltatásban?



Tévézni is lehet az iPhone-nal

Legalábbis Japánban, a Softbank ugyanis elindította a szolgáltatást. Csak egy 80 grammos kiegészítőt kell vennünk, ami wifin keresztül küldi át a jelet az iPhone-ra, szóval mostantól azoknak sem kell nélkülözniük a tökönvágós műsort, akik épp menet közben vannak. A mobil egy spéci szoftverek keresztül kapcsolódik az eszközhöz, amit majd ingyen megkapnak a vásárlók, miután decemberben kifizették a 100 dollárt az adóvevőért. Addig nézzünk beteg, japán tévéműsorokat:

Tovább olvasom


Csak papíron támogatja az új MacBook a nyolc gigabájt memóriát

Az előző generációs laptopok csak 4 gigabájtig adták áldásukat a memóriabővítésre, az új, nVidia alapú MacBookokba azonban akár kétszer annyit is pakolhat a memóriaéhes felhasználó. Azaz pakolhatna, de nem sok értelme van, ez derült ki az iFixit tesztjéből.

Ha ugyanis két négy gigás modult pakolunk a gépbe, a rendszer látja ugyan mind a nyolc gigabájtot, de csak négyet tud felhasználni belőle, mintha egy láthatatlan fal állná útját az alkalmazásoknak. Az operációs rendszer a MacPrókon akár 32 gigával is elbánik, szóval nem ez a megoldás kulcsa, így aztán iFixes hőseink tovább próbálkoztak.

Kiderült, hogy ha az egyik memóriamodult kisebbre cserélik, gond nélkül felismer öt, vagy akár hat gigabájtot, de nyolcat már nem, vagyis a gond nem magában a négy gigás modul felismerésében van. Ha Ubuntuval bootoltak, akkor a nyolcból csak három látszott. Rejtély a köbön. Később az eatmem alkalmazás segítségével ki tudták osztani mind a nyolc gigabájtot, de a rendszer nagyon instabil lett, többször lefagyott, hisztis kurva lett. A hibajavításig mindenesetre az új laptopokban nincs sok értelme kihasználni az elvi felső határt.




süti beállítások módosítása