Ez is megtörtént, a világ legnagyobb szoftvergyártója ma bemutatta első alkalmazását  az Apple mobiljára. A Seadragon ingyen letölthető akár Magyarországról is, és igazán jó mókának ígérkezik: segítségével durván nagy képfájlokat tudunk megnézni akadozás nélkül. A Microsoft rendszere azt állítja magáról, hogy egy pillanat alatt betölti az óriási fotókat, amiket aztán kedvünkre nagyítgathatunk, miközben folyamatos marad a munka.

Kipróbáltam, és tényleg, a Föld esti képét, pontosabban a világító nagyvárosokat mutató bithalmazra boldogan zoomol az iPhone, ha széthúzom az ujjaimat, és nem szaggatva, hanem elmosva élesít. Képzavar rulz.

De van durvább is, a kongresszusi könyvtár menüpontra kattintva például kábé kétszáz apró lapot szór a program az asztalra, nagyítva azonban kiderül, hogy ezek mind könyvrészletek, és most jön a durva: akkora zoomolást tudunk végrehajtani, hogy kényelmesen elolvashatjuk a szövegeket. Sőt, koszpöttyig nagyíthatunk:

Ezeket a lapokat aztán térben össze-vissza tudja dobálni a program a hardvermunka legkisebb jele nélkül.

De akire rájön, csinálhat saját óriásfotókat is a Deep Zoom Composer segítségével, ami szemét módon csak Windows alól működik, szóval némi eufemizmussal élve azt mondom, bojkottáljuk.

A Seadragont egyébként a Microsoft Live Labs készítette. Nekik köszönhetjük a Photosynth nevű alkalmazást is, ami Macen ugyan a mai napig nem fut, de pc-n igencsak szimpatikusan működik a képbuheráló program: ha elég fotót adunk neki egy területről, összefűzi azokat, a végeredmény meg egy 3D-s kép lesz, amiben szabadon mozoghatunk. A Photosynth kompatibilis az iPhone-os Seadragonnel, szóval a mobilon keresztül megnézhetjük a térbeli helyszíneket, ha már Macen keresztül nem.

A Live Labs amúgy érdekes képződmény, nem tipikus Microsoft-részleg, inkább afféle állam az államban, ami tele van jó ötletekkel, kezdeményezésekkel. A csapat vezetője az a Gary William Flake, aki a Yahoo-tól igazolt át a redmondiakhoz, ennek megfelelően leginkább webkettes területen nyomulnak, és volt elég vér a pucájukban bemerészkedni az oroszlán barlangjába is.

Még nem tudom, mire fogom használni a Seadragont, de a szimpatikusabb alkalmazások közé tartozik majd, az már most biztos.