Nem elég, hogy a Windows 7 nem működő érintőképernyős ficsörére is azt mondta a redmondi, hogy "very Apple-like", most már Steve Ballmer is egyre több almalogós jelenségről nyilatkozik úgy, hogy talán a Microsoft is adoptálja azokat a későbbiekben. Igen, Steve "Öt év múlva sehol sem lesz az iPhone" Ballmer.

A vezető azzal kezdte az igazgatói pályafutását, hogy bejelentette, a Microsoft is gondolkodik az előre összerakott, előtelepített pécék árusításában. Egyáltalán, tudatosan kutatja azokat az - egyébként számukra bevallottan érthetetlen - vásárlói szokásokat, amik az Apple-hez húzzák a felhasználókat. Legutóbb kerek perec kijelentette, hogy a nyílt forráskódú alkalmazások mellett a WebKit is nagyon izgalmas terület, és a következő Internet Explorernek akár az almafejlesztésű motorhoz is több köze lehet.

Ezt a kijelentést ugyan gyorsan visszavonta, de most kiderült, hogy a Microsoft elindítja a saját AppStore-szerű online boltját. Túl sokat nem árult el a vezér, de a programozókat megnyugtatta, hogy nem kerülnek hátrányba az új terjesztési rendszer miatt. Az Apple online iPhone-alkalmazásokra szakosodott boltja tényleg nagyon kényelmes, viszont sok ellenérzést kelt amiatt, hogy az Apple dönti el, az adott alkalmazás megjelenhet-e a telefonra, vagy nem. Ilyen volt legutóbb az Opera iPhone-ra írt változata, amit az Apple visszadobott a saját böngészője érdekeit védve. Hozzá kell tenni, a válogatás meg is véd minket a kártékony kódok letöltésétől.

Kérdés, hogy a Microsoft tanul-e az Apple online üzletének "hibáiból", és az Android Markethez hasonló boltot hoz össze, vagyis az ellenőrzés nélküli alkalmazások szabad terjedését választja-e, esetleg jó politikusként köztes megoldás után néz. Akárhogy is lesz, az biztos, hogy az óriások megindultak az Apple után (elég csak erre, vagy erre gondolni), a Dell ugyan elvetette a saját online üzlethez kötött médialejátszó tervét, a Nokia a "Comes With Music" projekttel beindult, úgyhogy lehet felkötni a nadrágot.