Az iPhone felkerült a második helyre az okostelefonok gyártóinak amerikai versenyében, közvetlenül a toronymagasan vezető RIM mögé. Utána következik a Palm, majd a Samsung és a Motorola. A verseny legnyagyobb lúzere a HTC, aki korábban a második hellyel büszkélkedett, most meg kiesett az első ötből is. Igaz, világviszonylatban jól teljesít, köszönhetően a touch-szériának (khm-khm), ezen a piacon a harmadik helyen áll a Nokia és a RIM mögött.

Az NPD nem árulta el, mennyivel nőtt az Apple részesedése a piacon (a RIM-é például bámulatos mértékben, 24 százalékkal), de azért van itt egy adat: nyolcmilió iPhone-t adtak el eddig világszerte. Úgy tűnik, az Apple kiröhögött becslése be fog jönni, és tényleg eladnak tízmillió készüléket még az idén.