A Google Chrome piaci részesedése egy százalékosra ugrott alig egy nap alatt. "Ez egy elképesztő eredmény", mondta Aodhan Cullen a StatCounter elemzőjecég tulajdonosa. "A háború a Microsoft ellen folyik, de a valódi vesztes a Firefox lehet", tette hozzá, és nehéz lenne vele vitatkozni: aki az Explorert használja, marad is a redmondi cégnél, de az FF legalábbis mentalitásban sok hasonlóságot mutat a Chrome-mal, és ki tudja, évek alatt talán fel is zabálhatja a Google a Mozilla piacát.

A Chrome megkerülhetetlenségét mindenesetre jól mutatja, hogy az Appleblog is foglalkozik vele, pedig Macintoshra még meg sem jelent. Mindenesetre az egy nap alatt egy százalékos eredményből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hiszen nyilván mindenki, aki tehette, letöltötte és kipróbálta a Chrome-ot, de ez nem jelenti azt, hogy csütörtökön is ekkora növekedésre lehet számítani. Sem hogy megmarad az egyszázalékos részesedés, de persze az is biztos, hogy már középtávon is összejön ennél lényegesen több.

Hogy nekünk, Maceseknek is legyen mire várni: a Cnet csinált egy gyorstesztet, amiből kiderül, hogy a böngésző Javascript-teljesítménye egy csöppet jobb, mint a konkurenciáé.

Íme az adatok:

 

update: nálam még nem mérhető, Kockablogon máris két százalék jutott a Chrome-nak.