Na az tegye fel a kezét, akit meglepett, hogy az Apple történelme legerősebb harmadik negyedévét élte meg. Blablabla. A sikersorozatot már megszokhattuk, Steve Jobs visszatérése óta csak egy pillanatra botlott meg a cég, aztán amióta belépett a ringbe az iPod, folyamatosan csúcsokat dönget az Apple. Így történt ez most is, és ne felejtsük el, ezekben az adatokban még nincs benne a 3G iPhone brutális első hétvégéje.

Az elemzések 7,37 milliárd dolláros bevételt jósoltak, amit majdnem sikerült eltalálniuk: a június 28-ával záródó harmadik pénzügyi negyedévben 7,46 milliárd dollár állt a házhoz, ez valamivel több, mint egymilliárd dolláros profitot takar, amiből bizony rengeteg fekete garbót, kék farmert és fehér sportcipőt lehet vásárolni.

A vállalat 2,496 millió Macintosht adott el a jelzett három hónapban, míg a Gartner 2,54 milliós tétellel számolt. Akárhogy is, ez 41 százalékos növekedés egy év alatt. A negyedévben 11 millió iPod fogyott a jósolt 10,5 millióval szemben (12 százalékos növekedés tavalyhoz képest), iPhone-ból 717 ezer, miközben a Gartner 700 ezerrel számolt.

A második negyedévben 2,3 millió Mac, 10,6 millió iPod és 1,7 millió iPhone fogyott.

Steve Jobs tudatta, hogy nagyon örül a sikeres negyedévnek, de ennél fontosabb, hogy "csodálatos új termékeket" ígért a következő pár hónapra.

Andy Zaki, Bullish Cross szakembere szétbontotta a számokat is, amik megmutatják az egyes részlegek viszonyát. Az elemző szerint a Macintosh üzletágból körülbelül 3,8 milliárd dolláros, az iPodokból 1,8 milliárd dolláros, az iPhone-ból 400 millió dolláros bevétel jött össze, a zene szolgáltatások 800 millió, a kiegészítők 400 millió, a szoftverek 600 millió dollárral hizlalták az Apple számláját. A kalkuláció összességében biztos nem pontos, mert Cross 7,7 milliárdos negyedévvel számolt, de arányaiban kábé hitelesnek kell lennie.