Ahogy már korábban megírtam, az Apple beperelte a Psystart, aki módosított Mac OS X-et és hozzá való frissítéseket kínál vásárlóinak az OpenComputerek mellé. A vádirat szerint, ami itt megtalálható, az Apple az alábbi pontokban foglaltakra kér jogorvoslatot:

- Szerzői jogok megsértése, és ebben való közreműködés:
Sokkal inkább ezt az irányt erősíti a cupertinói vállalat jogászcsapata, semmint a végfelhasználói szerződéssel való szembehelyezést, pont a szoftvereken történt módosítások miatt.

- Szerződés megszegése, és ebben való köreműködés
Itt van szó tulajdonképpen a végfelhasználói szerződésről, és annak megszegéséről, valamint harmadik fél bátorításáról a benne foglaltak megszegésére.

- Védjegy-jogsértés
A Psystar "Mac OS Leoparddal" árulta számítógépeit, így ezen márkanevek védelmében is eljárás indult.

- Védett termékkülső megsértése
A vádirat szerint a Mac OS X UI egyértelműen utal egy Apple-termékre, ezáltal a Psystar terméke összefüggésbe hozható a cupertinói céggel.

- Védjegy hígítása
A higítás a jóhírű cégek márkáinak védelmében alkalmazható, így az Apple is él ezzel a lehetőséggel.

- Szabálytalan verseny
A Psystar állítólag megsértette a kaliforniai törvényekben foglalt üzleti törvényekre vonatkozó versenyszabályokat.

Az Apple kérni fogja valamennyi Mac OSX-szel eladott gép visszahívását a vásárlóktól, ami ebben a formában a lehetetlenséget súrolja. Valószínűbb azonban, hogy peren kívüli megállapodás lesz az ügyben, mint az ilyen esetekben általában. Még az is lehet, hogy a Psystar a harcos szerepében tetszelegve eleve egy ilyen megegyezésre pályázott.