Ami ugye nem teljesen normális dolog, tekintettel arra, hogy még majdnem egy hét van a premierig. Maga a sorban állás egyébként nem ismeretlen az Apple háza táján, a cég egy ideje nem tud még egy pendrive-ot sem úgy bemutatni, hogy ne akarna pár ember sorban állni az élmény beteljesülése előtt. Persze a tömegben rendszeresen feltűnnek a bér-sorban állók is, őket valamelyik gazdag manhattani menedzser szokta megbízni a várakozással, hogy elsőként jussanak hozzá valamelyik kütyühöz: mocskos csalókról beszélünk tehát.

Mert a sorban állás életforma, ahol az ember új ismeretségeket köt, hagyja, hogy lábába borzasztó visszerek nőjenek egy rakás műanyagért meg fémért, ahol sokan megpróbálnak az aszfaltba felverni egy sátrat, és ahol a várakozás végére úgy érzi az ember, hogy végigjárta az El Camino de Santiagót. Vannak elhivatott sorban állók is, ők márkafüggetlenek, nem a termék, hanem a várakozás mozgatja őket. Egyébként pont nem ők azok, akiket a nagyvállalatok PR-vezetői elképzeltek a termék mellé, gondoljunk csak az első iPhone-vásárlóra:

A sorokban perszer akadnak igazi pöcsfejek is, ha jól emlékszem, a PS3 bemutatóján történt (ha nem, javítsatok ki), hogy a konzolhoz elsők közt hozzájutó fiatalember kijött az üzletből, előszedte a gépet a dobozból és a napok óta várakozók szeme láttára széttörte azt. Oké, értem én, be kell szólni a fogyasztói társadalomnak, de ennyi erővel simán szíven is döfhette volna a többieket.

Hogy mi lesz tizenegyedikéig a 5th Avenue-n található Apple Store előtt, még nem tudni. Az a tíz ember, aki kint ácsorog, állítólag rekordot akar dönteni. Egyébként a város egyik legjobb pontján várakoznak, a Central Park alig egy percre van (kár, hogy nem lehet átugrani, hiszen az kieséssel járna), van wifi, van szökőkutas medence, meg a közelben néhány hot-dog-árus, akitől 1-2 dolcsiért elviselhető minőségű kaját lehet vásárolni. Kár, hogy a következő pár napra esőzést, vihart mondanak, New York klímája ugyanis ilyenkor lényegében elviselhetetlené válik: óriásira nő a páratartalom, a levegő nem hűl le, de cserébe legalább patakokban csordogál az izzadság az emberből, úgyhogy mókás hét elé nézhetünk.