"Nagyon megtisztelő hogy a mai napon itt lehetek veletek és itt állhatok a diplomaosztótókon, itt a világ egyik legjobb egyetemén. Én sosem végeztem el az egyetemet. Az igazat megvallva, most állok ehez a legközelebb.

A mai nap 3 kis történetet szeretnék elmesélni az életemből. Ez minden. Nem nagy dolog. Csak 3 történet.

Az első a pontok összekötéséről szól.

Én 6 hónap után otthagytam a Reed egyetemet. De miért tettem ezt?

Minden már akkor kezdődött, amikor még meg sem születtem.

A vér szerinti édesanyám egy fiatal, egyetemet végzett és hajadon nő volt, aki eldöntötte hogy örökbe ad. Meg volt róla győződve, hogy olyan emberek fognak örökbe fogadni, akiknek lesz egyetemi végzettségük. Minden úgy volt rendezve hogy egy ügyvéd nevelne fel a feleségével. És pont mielött a világra jöttem, úgy ők döntöttek hogy inkább egy kislányt szeretnének.

Így a szüleimet még az éjszaka kellős közepén, akik a várólistán a következők voltak, felhívták a következő kérdéssel: egy kisfiú született. Szeretnék őt?

A válasz tőlük: Természetessen!

A vér szerinti édesanyám késöbb megtudta hogy az új nevelőanyám sosem végzett egyetemet, és nevelőapámnak pedig középiskolás végzettége sem volt. Ezért nem akarta aláírni az örökbeadásról azóló papírokat.

Ám pár hónappal késöbb meggyőzték őt. Megígérték hogy ha eljön az idő, mindenféleképpen beíratnak engemet az egyetemre.

És 17 év múlva egyetemista voltam.

Naív voltam, és olyan olyam egyetemet kerestem magamnak, ami olyan volt drága, mint a Stanford-i egyetem. A szüleim összes megspórólása ráment a tandíjra. 6 hónap után megfogalmazódott bennem, hogy nem látom az értelmét. Fogalmam sem volt hogy mit tegyek az életemben, és nem éreztem hogy az egyetem ebben segíteni tudna.

És így álltam, a szüleim összes megspórolt pénzét elhasználtam amit az élteük során félretettek. Úgy döntöttem hogy elhagyom az egyetemet, és elkezdtem hinni abban hogy valahogy minden rendben lesz. Ez akkoriban igencsak aggodalmat keltett, de visszatekintve az egyik legjobb döntésem volt amit valaha meghoztam.

Abban a pillanatba hogy kiléptem, abbahagytam azokat kurzusaimat, amik nem érdekeltek, és elkeztem azokra járni, amik érdekeltek.

Akkoriban a Reed egyetem kínálta az államokban a legjobb kaligráfia kurzust. Az egész egyetem területén, az összes pószter, tábla és minden hivatalos üzenőfelület gyönyörű kézzel írt kaligráfiai írással volt ellátva.

Jelentkeztem erre a kurzusra, hogy eltanuljam ezt a fajta írást. Tanultam a Serif és San Serif írástipusokról a különböző betütipusok kombinációi közti űrterületről, és minden másról ami tipográfiát naggyá teszi.

Ez egyben volt csodaszép, történelmi, mondhatni bizonyos értelemben művészetileg tapintatos, amit a tudomány nem tud megfejteni, és ez engem elbűvölt.

Teljessen esélytelennek tűnt, hogy ezekből én bármit is a késöbbi munkásságom során fel tudnék használni. Ám 10 évvel késöbb, amikor az első Macintosh számítógépet kitaláltuk, visszatértem erre a tudományra.

És mindezt a tudományt beleépítettük a Mac-be.

Ez volt az első számítógép ami csodaszép tipográfiát használt.

Ha nem jártam volna ezt a kurzust, sosem lett volna külömböző betűtipus, vagy arányos elosztású űrterület az írástipusokban.

Ha akkoriban nem hagytam volna ott az egyetemet, sosem jártam volna a kaligráfia csoportba, és akkor a számítógépek sosem kaptak volna olyan gyönyörű írásjeleket és tipusokat mint amilyen a mostaniakban van.

Ezeket a pontokat (amivel a történetet kezdte) az egyetemen még természetessen sehova sem tudtam kötni, amikor a jövőre gondoltam.

De 10 évvel késöbb tisztán láttam a pontokat, és mind össze tudtam kötni.

Mégegyszer: nem tudod a pontokat úgy összekötni, ha csak előre nézel. Csak akkor kötheted össze ezeket, ha hátra is nézel. Abban a hitben kell élni, hogy ezek a pontok a jövőben valamikor össze tudnak kötődni. Hinned kell valamiben - az istenedben, karmádban, sorsodban, életedben vagy bármiben. Ez a beállítottság sosem hagyott cserben, és ez tette meg az óriási külömbségeket az életemben.

A második történetem a szerelemről és a veszteségről fog szólni

Nagy szerencsém volt, mert hamar megtaláltam azt amit szeretek az életben.

Woz és én együtt kezdtük el az Apple-t a szüleim garázsában, amikor éppen 20 éves voltam. Keményen dolgoztunk, és 10 év alatt akkorára nőtt az Apple a 2 emberről amik mi voltunk, hogy egy 2 milliárd Dolláros értékű céggé vált több mint 4000 alkalmazottal.

Amikor egy évre voltam a 30-tól, megalkottuk meg a legkiválóbb remekművűnket, a Macintosh-t. És ezután kirugtak.

Hogyan lehet valakit kirugni aki magát a céget alapította?

Hát igen, amikor az Apple egyre jobban nőtt, magam mellé tettem egy személyt, akiről azt gondoltam hogy elég tehetséges, hogy velem együtt vezesse a céget. Az első év jól sikerült. De amikor az elképzeléseinkről volt szó a jövővel kapcsolatossan, akkor eltérő véleményen voltunk, és véleményeink összetűzésbe keveredtek. Amikor ez történt, a vezetőség az ő véleménye mellett állt. Szóval 30 éves voltam amikor kirugtak. És igencsak nyilvánossan rugtak ki.

Az egyedüli célom, ami mint felöttként kialakult bennem, odaveszett és megsemmisült.

Hónapokig komolyan nem tudtam hogy mit tegyek.

Úgy éreztem, mintha cserben hagytam volna a feltörekvő vállalkozói generációt, mintha nem tudtam volna átvenni a stafétát, amit éppen rámbíztak.

Találkoztam David Packard-al és Bob Noyce-el és megpróbáltam bocsánatot kérni tőlük, amiért mindent úgy elrontottam. A kudarcom eléggé széjjel lett kürtölve, ami miatt azon is gondolkodtam, hogy elkötözök a környékről.

De valami motoszkált bennem - még mindig szeretem azt amit teszek. Ígyhát úgy döntöttem hogy újra kezdek mindent.

Akkoriban még máshogy láttam, de végül kiderült, hogy a kirugásom az Apple-től a legjobb dolognak bizonyult, ami csak történhetett velem.

Azt a hihetetlen nyomást, amit a megfelelés váltott ki, felváltotta a kezdetek könnyedsége. És ezt minden részlegben minden részletben felváltotta. Teljessen felszabadultam, és elkezdtem életem legkreatívabb korszakát.

A következő 5 évben egy új céget alapítottam a NeXT néven, egy másikat Pixar néven, és beleszerettem egy csodálatos nőbe, aki késöbb a feleségem lett.

A Pixar hozta ki a világ első számitógéppel animált filmjét, a Toy Story-t, és jelenleg a legsikeresebb aminációstudió a világon. Egy hirtelen váltás során, az Apple megvette a NeXT-et, és így újra visszakerültem az Apple-höz és a technológiához, amit a NeXT-ben dolgoztam ki, ami mondhatni a reneszánsz szíve a mai Apple-nek.

És Laurenével ma egy csodálatos családunk lett.

Nagyon valószínű, hogy ezekből semmi sem alakult volna így, ha akkor az Apple akkor nem rug ki.

Ez egy nagyon keserű gyógyszer volt az élettől, de pontossan erre volt szükségem.

Néha az élet rádejt egy cserepet a fejedre. Ettől még ne hagyd veszi a hited.

Úgy gondolom hogy az egyedüli dolog ami rávett hogy folytassam, az az volt hogy szerettem amit tettem. Meg kell azt találni, amit szeretsz. És ezt munkára nézve is és a szerelemben is megtaláltam.

Az élet nagy részét a munka teszi ki, és az egyedüli út hogy kiteljesedjünk benne, az az hogyha úgy érezzük hogy egy nagyszerű dolgot hajtunk végre. Az egyedüli út hogy nagyszerű munkát csináljunk, az az ha szeretjük azt emit csinálunk.

Ha ezt még nem találtad meg, akkor keress tovább. Ne állj meg. A tested, szíved minden porcikájával érezni fogod ha megtaláltad. És mint minden hosszú kapcsolat, az évek múltán egyre jobb és jobb lesz. Tehát nézz körül, és amíg nincs meg amit keresel, ne állj meg.

A harmadik mesém, a halálról szól

Amikor 17 éves voltam, egy idézetet olvastam ami valami ilyesmi volt:
"ha minden napodat úgy éled mintha az utolsód lenne, akkor valószínüleg egy nap igazad lesz"

Ez nagy hatással volt rám, és azóta, tehát 33 éve minden reggel a tükörben ezt kérdeztem magamtól:" ha ez lenne életem utolsó napja, akkor is azt tenném a mai napon amit mára elterveztem?" Amikor több egymást követő napon keresztül "nem" volt a válasz, tudtam hogy valamit változtatnom kell.

Hogy arra emlékeztessem magam, hogy hamarossan meghalok, volt a legjobb eszközöm ami segített a nagy döntések meghozatalakor.

Mert minden tényező - a külső elvárások, a büszkeségem, a kudarctól való félelem és a szégyen - ezek mind eltörpülnek a halállal való összehasonlításkor, így csak azok a dolgok, döntések maradtak, amelyek a tényleg fontosak. Az emlékeztetés a halálra a legjobb út, hogy elkerüljük a azt a gondolatot, hogy van veszteni valónk. Teljessen csupasz, meztelen vagy. Nincs semmi okod rá, hogy ne azt kövesd amit a szíved diktál.

Körülbelül egy éve rákot diagnosztizáltak nálam

Volt egy vizsgálatom reggel 7.30kor, és világossan kimutatták hogy van egy daganatom a hasnyálmirigyemen. Az orvos közölte hogy ez egy olyan fajta a rák, ami gyógyíthatatlan, és azzal kell számolnom, hogy csak 3-6 hónapot fogok csak élni. Az orvos azt tanácsolta hogy menjek haza és intézzem el az összes teendőimet, tehát arra utalt, hogy készüljek fel hogy meghalok. Ez azt jelenti hogy próbáljam elmagyarázni a gyerekemnek, hogy azok a dolgok amiket a követkeő 10 évben terveztünk hogy megcsinálunk, azt most pár hónap alatt kell megtennünk. Azt is jelenti hogy mindent el kell intézni annak érdekében, hogy a családomnak minden minnél könnyebb legyen majd, nélkülem. Azt jeleni, hogy itt az idő hogy búcsút vegyek.

Ezzel a diagnózissal éltem egész nap

Késöbb valamikor este fele volt egy kezelésem, és egy endoszkóopt dugtak le a torkomon, a gyomromon keresztül a beleimbe, ahol egy tűvel sejt-mintát vettek a daganatból. Én el voltam kábítva, de a feleségem, aki velem volt elmesélte, hogy miután a mintát mikroszkóppal megvizsgálták az orvosok, örömükben sírva fakadtak, mert kiderült hogy a ráknak egy olyan különös tipusáról van szó, ami operációval gyógyítható.

Megoperáltak és most egészséges vagyok

Itt kerültem a legközelebb a halálhoz, és remélem hogy az elkövetkezendő évtizedekig ez így is fog maradni. Ezt megélve még bizonyosabban elmondhatom, hogy a halál egy teljessen hasznos, szellemi konzepció.

Senki sem akar meghalni. Még azok az emberek sem akik minden bizonnyal a mennybe kerülnek, ők sem akarnak meghalni hogy feljussanak. És mégis a halál az egy olyan sors, amin minnyájan osztozunk.

Senkit sem fog ez a sors elkerülni.

És ez úgy jó ahogy van, ahogyan lennie kell, mert valószínűleg a halál az élet legjobb találmánya.

Ez az életnek egy helyettese, a változáshoz. Elteszi a régit, hogy helyet csináljon az újnak.

Jelenleg Ti vagytok az újak, de egy napon, ami nincs is annyira messze, lassan a régiekhez fogtok tartozni, és el lesztek téve az útból. Sajnálom hogy ilyen drámai vagyok, de ez az igazság.

Az időd korlátozott, így ne úgy használd el, hogy mások életét éled.

Ne légy a dogma fogja, ami más emberek gondolatain alapszik. Ne hagyd hogy mások véleményeinek a zaja elnyomja a saját belső hangod.

És a legfontosabb, legyen meg a bátorságod, hogy hallgatsz a saját szívedre, a saját megérzésedre. Ezek mindig tudják valahogy, hogy igazán mit is szeretnél. Minden más mellékes.

Amikor fiatal voltam, volt egy elképsztő publikálás, amit "The Whole Earth Catalog"-nak hívtak, ami a generációm bibliája volt.

Ezt egy kollega találta ki, akit Steward Brand-nak hívtak, nem messze innét Manlo Parkból. Ez a 60as évek végén jelent meg, még mielött a PC-k és a "desktop publishing" megjelent volna, mindent írógéppel, ollóval és Polaroid kamerával csináltak. Ez egy olyasmi volt, mint a Google csak papír formátumban, pontossan 35 éve mielött a goggle létre jött volna. Teljessen ideológiai és gondos részletesség jellemezte, és nagyszerű gondolatok voltak benne.

Stewart és a csapata több verziót is kiadott a "The Whole Earth Catalog"-ból, míg legvégül kiadták a legutolsót.

A 70-es évek közepe volt, és körülbelül a Ti korotokban jártam. Az utolsó kiadás hátulján volt egy kép, amin egy autóút volt látható a kora reggeli napfényben. Ez egy olyan autóút volt ahol egy stoppost tudnánk elképzelni aki a kalandot keresi. Alatta az alábbi szavak álltak:

"Maradj éhes, maradj bolond."

Ez volt a végső üzenetük amikor abbahagyták. Maradj éhes, maradj bolond. És ezt kívánom mindig magamnak. És most hogy elvégeztétek az egyetemet és új dolgokat kezdtek, így nektek is ezt kívámon.

Maradjatok éhesek. Maradjatok bolondok.

Köszönöm mindenkinek.